2012. március 20., kedd

Az emlékezet fejlesztése

Verbális emlékezet

Az eredményes tanuláshoz szükséges mentális képességek közül az emlékezet jelentősége mellett nem szükséges hosszasan érvelni.
Az emlékezeten belül megkülönböztetünk rövid- és hosszabb távú emlékezetet, valamint vizuális- és verbális emlékezetet.

Számlánc játék
A játékvezető, vagy az egyik családtag mond egy számot, pl. 9. A következő játékos megismétli az elhangzottat, majd hozzáteszi a saját számát. A következőnek már mindkét számot kell ismételnie, és egyet hozzátenni. Addig tart a játék, amíg valakinél meg nem szakad a lánc.


Szólánc játék
Ugyanolyan, mint az előző játék, csak itt szavakat mondunk. Nehezíthetjük a játékot a felhasználható szavak körének szűkítésével: csak egy- vagy két szótagos szavak, vagy csak főnevek lehetnek, stb.


Mondatlánc játék
Nehezebb, mint a szólánc, mert a szavakat nem csak utánmondjuk és hozzáteszünk egyet, hanem értelmes mondatot kell alkotnunk, ahogy ismétlünk és bővítünk. Nem könnyű játék de nagyon szórakoztató.




2012. március 1., csütörtök

A figyelem fejlesztése- a környezetem megfigyelése


A következő játékok csoportoknak szólnak. de remek szórakozást jelenthetnek akár egy kisebb családnak, vagy egy testvérpárnak is.

1. játék: Az egyformák szívesen barátkoznak egymással
A játékosok mozognak, esetleg zenére, a teremben. A játékvezető utasítására az azonos ismertetőjeggyel rendelkezők csoportot alakítanak, például azok, akiken tornacipő van, azok, akiken van valamilyen piros ruhadarab, a lányok, a fiúk, azok, akiknek egyforma a szemük színe, stb. Hogyha összeállt a csoport, újra elindul a zene, a csoport felbomlik és a játékosok ismét elkezdenek a teremben sétálgatni, míg el nem hangzik az újabb ismertetőjegy.
2. játék: Ismertetőjegyek keresése magunktól
Éppúgy játsszuk, mint az 1. játékban, csupán annyi a változás, hogy nem a játékvezető adja meg az ismertetőjegyeket, hanem a játékosok felszólításra maguk neveznek meg egyet.
3. játék: Orgonasípok I.
A csoport nagyságrendbe rendeződik.
4. játék: Orgonasípok II.
Két játékos rendezi nagyságrendbe a csoportot.
5. játék: Orgonasípok III.
A résztvevők két csoportra oszlanak: az egyik csoport nagyságrendbe állítja a másik csoport tagjait, majd a végén megcserélik a szerepeket.
6. játék: A csoport megfigyelése
Egy csoport tagjai felállnak egymás mellé egyenes sorba. A másik csoport megjegyzi a sorrendet és kimegy a teremből. A sorrendet megváltoztatják, behívják a másik csoportot és megkérik, hogy állítsa fel a régi sorrendet (a végén cserélnek).
7. játék: Térbeli pozíciók I.
A gyermekek a teremben sétálgatnak. Hogyha megáll a zene, megállnak helyükön, ahol éppen vannak és megpróbálják megjegyezni ezt a pontot azáltal, hogy megfigyelik pontosan, hogy ki és mi veszi őket körül. Miután ismét megszólal a zene, mindenki tovább sétálgat a teremben. Ha ismét megáll a zene, mindenki visszamegy eredeti helyére.
8. játék: Térbeli pozíciók II.
Ugyanaz a játék menete, mint a 7. Feladatban, csak a gyermekeknek nem csak a térbeli helyüket kell megjegyezniük, hanem testtartásukat is, majd ezeket éppúgy vissza kell adni.
9. játék: Kézposta
A csoport a földön ül, a résztvevők fogják egymás kezét. A játékvezető megszorítja a szomszédja kezét, aki ezt továbbítja, míg egyszer körbe nem vándorolt az egész csoporton.
10. játék: Tárgyposta
A csoport tagjai szorosan ülnek egymás mellett körben, mindenki maga elé néz és kezét a háta mögött tartja. Egy játékos a kör közepén áll. A játékvezető egy nagy tárgyat (pl. fadarab) észrevétlenül  egy játékos kezébe ad, akinek azt tovább kell adnia szomszédjának, lehetőleg észrevétlenül, majd ő is továbbadja, stb. A kör közepén álló játékosnak ki kell találnia, hogy kinél van éppen a tárgy, miközben azt állandóan körbeadják.
11. játék: Mozgások utánzása
A játékoson nagy körben állnak, a játékvezető áll középen és egy bizonyos mozdulattal közeledik az egyik játékos felé. Most ez a játékos megy be a kör közepébe és az odafelé vezető úton megpróbálja utánozni ezt a mozgást. Középről kifelé menve egy saját maga által kitalált mozdulatot talál ki és azzal közeledik egy másik gyerek felé stb. ...
12. játék: Kacsintós játék
A csoport egy része körben elhelyezett székeken ül. Egy szék mindig szabadon marad. Minden szék mögött áll egy “őr”, aki kezeit az előtte ülő vállán tartja, akinek az a feladata, hogy a “fogoly” elmenekülését megakadályozza. Az üres szék mögött is áll egy játékos. Az ő feladata, hogy kacsintással egy foglyot az üres székre csábítson. Ennek a fogolynak meg kell próbálnia amilyen gyorsan csak tud, székéről elmenekülnie, mielőtt még az őr elfogná.


A játékok Willy Klawe: Környezeti játékok fogyatékos gyermekekkel és fiatalokkal című cikkéből valók. A gyerekeket a környezetük megfigyelésére késztetik változatos formában.