Méteres mosoly

A mérés tanulása nem a mértékegységváltásnál kezdődik.

 Sok kisgyerek kínlódik a váltószámok megjegyzésével, de gyakorlati tapasztalat nélkül ez nagyon kétséges kimenetelű vállalkozás.

Hogyan szerezhetnek használható tudást? Bár az általános iskolai keretek nagyon szűkek a gyakorlat megszerzéséhez, ha nem hagyunk időt erre, akkor jó ideig csupán a kudarc lesz mérhető a tanteremben. 

Az előkészítés lényege a kisebb- nagyobb, több- kevesebb, hosszabb- rövidebb ugyanannyi viszonyfogalmaknál kezdődik.

Ma foglalkozzunk a hosszúsággal!

Viszonyfogalmaink a hosszabb- rövidebb, magasabb- alacsonyabb, mélyebb- sekélyebb ,szélesebb- keskenyebb. Összehasonlításokra, összemérésekre számtalan lehetőség adódik az iskolapadon kívül is. 

Sőt, csak ott igazán. Egymás mellé állva megállapíthatjuk a magssági sorrendet. Házak magasságának összevetése, utak, autók, árnyékok,  nadrágszárak, hajkoronák hosszának összevetése, körömhossz, cipőfűző hossza, fák magassága, árkok mélysége, utak, folyosók szélessége, ajtónyílások szélességének összehasonlítása remek alapként szolgálhat a továbbiakhoz. 

Amit az elején "szemre" állapítottunk meg, később bizonyíthatjuk a gyakorlatban:

"Végy egy gombolyag spárgát!" kiáltással már készen is állunk a következő fokozatra. Madzagolással megszerzett eredményeinket összehasonlítjuk, és megállapíthatjuk, jól láttuk-e, hogy Jenőke hajszála rövidebb, mint Pistié. (Persze mindezt úgy, hogy egyiküknek se essen bántódása.)

Aztán jöhetnek az egyéb, szabadon választott mérőeszközök: a babszem, a poháralátét, az ágacska, fogpiszkáló, szalagdarab, arasz, lépés, stb.

Sok próbálkozás  és egy kis idő után maguktól is rájönnek, hogy a mérőeszközt praktikusan a mérendő dologhoz érdemes megválasztani, és hogy kell valami közös mértékegység.

Amikor elértünk a SI mértékegységekhez, akkor azt is tudathatjuk a gyerekekkel, hogy vizsgált mértékegységünk is csupán az általános megegyzés szülötte, vagyis így nevezték el az ekkora szakaszt annak érdekében, hogy mindenki tudja, miről beszél a szomszéd szűcs.

Csak ezután következik a Méter!

 Készítsetek saját méterrudat, kérjétek el anyu szabócentijét, markoljatok bele az IKEA mérőszalagjaiba! Mérjetek meg mindent, hogy ráébredjenek a srácok , egy méterrúd önmagában kevés például egy gyermek magasságának pontos megadásához. Mi a teendő? Itt jönnek az első váltások, mert szükség van egy kisebb egységre, aztán egy még kisebbre és így tovább. Mindegyik egységből legyen legalább annyi, hogy a váltást a gyakorlatban is végre tudja hajtani a gyermek. Ehhez sem kell különleges eszközöket vásárolni. A méretre szabott madzag, szalag, papírcsík, vagy a hulladék kartonból ragasztott méternyi, deciméternyi, centiméternyi darabok tökéletesen megfelelnek a célnak, ugyanakkor elengedhetetlenek a személyes tapasztaláshoz.

És csak az után jöhet a papíron való direkt váltás, hogy mindezt végigjárták, MEGTAPASZTALTÁK.

(A váltószám egy 7-8 éves gyereknek önmagában semmit nem jelent. Ha azt kéri tőled, hogy segíts, ne ezeket ismételgesd! Szánd rá az időt, készítsetek mérőeszközöket, mérjetek, mérjetek, és vessétek össze a különböző mértékegységeket! Megtérül a befektetett energia. Biztos tudás így szerezhető feszültség és izzadtságszag nélkül.)

Keményen tanulni?

Ha  tanulás feltűnően megerőltető, izzadtságszagú és keserves, annak általában nem az az oka, hogy valaki az adott dolgot képtelen megtanulni, hanem az, hogy rossz módon akarják megtanítani számára. Az, hogy kinek milyen tanulási mód megfelelő, azt a személyiség, az életkor, az egyéni történet és a szociokulturális közeg határozza meg. Az a tudat, hogy a tanulás valami nehéz dolog, önmagában is hátráltató, önbizalomvesztéshez vezet; amelyet lehetetlen meghaladni egy érzékeny és támogató segítő nélkül.
Ez a bizonyos segítő utat mutat, előkészíti a lehetséges következő lépéseket, támogat, és mégis gyakran marad a háttérben, hiszen tudja, hogy a tanulás nem csupán a tananyag rögzítését jelenti, hanem sokkal inkább a  személyes tapasztalást. Nem próbál a szó ortodox értemében tanítani, mert tudja, hogy az nem vezet valós és főleg nem tartós eredményekhez.
A gyermekekkel való együtt tanulás, közös élményszerzés egyik elengedhetetlen feltétele a hamis és fölösleges pózok levetkőzése.
Mindannyian emlékszünk arra a tanárra, aki a katedrát használva pajzsként, onnan kissé monoton szólamokat zengve küzdött minden nap a saját ingatag méltóságáért. Nem szerette a gyerekeket, és azok sem szerették viszont. Nem alakulhatott ki közöttünk egészséges kapcsolat, így maradt a kondicionálás és a megfélemlítés. A méltóságunk meg valahol mindannyiunknak elveszett.
A valódi partneri kapcsolat, a gyerekek közel engedése eredményezheti azt, hogy ráébredünk az egyéni szükségletekre. A gyermekről, a gyermekkel való gondolkodás eredményezhet új megközelítési- tanulási módokat. S ha a gyermek ilyen módon örömét lelheti a tapasztalatszerzésben, tanulásban, akkor még többet és még jobban akar tudni, s így a pedagógus feladata "csupán" a kíséret.