Keményen tanulni?

Ha  tanulás feltűnően megerőltető, izzadtságszagú és keserves, annak általában nem az az oka, hogy valaki az adott dolgot képtelen megtanulni, hanem az, hogy rossz módon akarják megtanítani számára. Az, hogy kinek milyen tanulási mód megfelelő, azt a személyiség, az életkor, az egyéni történet és a szociokulturális közeg határozza meg. Az a tudat, hogy a tanulás valami nehéz dolog, önmagában is hátráltató, önbizalomvesztéshez vezet; amelyet lehetetlen meghaladni egy érzékeny és támogató segítő nélkül.
Ez a bizonyos segítő utat mutat, előkészíti a lehetséges következő lépéseket, támogat, és mégis gyakran marad a háttérben, hiszen tudja, hogy a tanulás nem csupán a tananyag rögzítését jelenti, hanem sokkal inkább a  személyes tapasztalást. Nem próbál a szó ortodox értemében tanítani, mert tudja, hogy az nem vezet valós és főleg nem tartós eredményekhez.
A gyermekekkel való együtt tanulás, közös élményszerzés egyik elengedhetetlen feltétele a hamis és fölösleges pózok levetkőzése.
Mindannyian emlékszünk arra a tanárra, aki a katedrát használva pajzsként, onnan kissé monoton szólamokat zengve küzdött minden nap a saját ingatag méltóságáért. Nem szerette a gyerekeket, és azok sem szerették viszont. Nem alakulhatott ki közöttünk egészséges kapcsolat, így maradt a kondicionálás és a megfélemlítés. A méltóságunk meg valahol mindannyiunknak elveszett.
A valódi partneri kapcsolat, a gyerekek közel engedése eredményezheti azt, hogy ráébredünk az egyéni szükségletekre. A gyermekről, a gyermekkel való gondolkodás eredményezhet új megközelítési- tanulási módokat. S ha a gyermek ilyen módon örömét lelheti a tapasztalatszerzésben, tanulásban, akkor még többet és még jobban akar tudni, s így a pedagógus feladata "csupán" a kíséret.