2013. február 6., szerda

Hadonász...

Egy aprócska ismerős így foglalta össze írástanulásának folyamatát:
- Egy kicsit hadonászunk a levegőben, aztán leülünk, és leírjuk a betűt a füzetbe.
Hogy ennél maradandóbb élményben legyen része a gyerekeidnek, és élvezetessé váljék az írás tanulása, sok ötletet fogok most felsorolni. Mind használható az első betűelemek vázolásától kezdve egészen a szavak írásáig. A levegőben való vázolás, amit az ismerős gyermek hadonászásként írt le, szintén nagyon jó gyakorlat,  ha a kölköknek is élményt és tapasztalást jelent. Ám a változatosság kedvéért nyugodtan kipróbálhattok otthon is néhányat az alább felsoroltakból, pláne, ha a suliban egy kicsit nehezebben megy a "tollforgatás".
Először próbáljátok meg "lejárni" a betűt, vagyis a folyosón a kőre, a járdára krétával írd le, majd sétáljatok rajta végig. Ha az udvaron vagytok, akkor az egy kupacba hordott levelekből tudtok óriásbetűt kialakítani, ha elég hó esik télen, akkor abból. Másszátok meg a kérdéses betűket!
Bent a szobában kikanyaríthatjátok szalagból, spárgából, kirakhatjátok legóból, vagy más építőjátékból.

Alkossatok nagy méretben a szoba padlóján!
Aztán jöhetnek a kisebb méretű vázolások, például lisztbe, vagy rizsbe, amit kiszórsz egy tálcára és hagyod a gyereket szabadon próbálkozni.
Ablakot, vagy tükröt kenjetek be testápolóval és az így keletkezett maszatba kezdjetek írni. Ezt nagyon szokták szeretni a srácok!
A levegőbe írást is színesítheted, ha este a sötétben csináljátok csillagszóróval a kézben.
Aztán jöhet az előrajzolt lapon a betű magokkal való kirakása. Kenjétek be ragasztóval az előrajzolt vonalakat, majd pakoljatok rá mogyorót, lencsét, rizst, szórjatok bele mákot, lisztet, homokot.
Gyúrjatok sóliszt- vagy játékgyurmából kukacokat, alakítsátok őket a kívánt betűnek megfelelően. Ez nyáron sárból is nagyszerűen kivitelezhető:).
Az egyik legrégibb írástanítási módszer szerint fogjatok egy kidobásra ítélt újságlapot, egy postairont, vagy vastag ecsetet és festéket és nagy mozdulatokkal alkossátok meg a formákat. Még jobb, ha az újságpapírt a szekrény, vagy az ajtó lapjára ragasztod, szabadabban fér hozzá a gyerkőc. Fessétek a gyerekek tenyerére a betűt, vagy /festék nélkül :) / írjatok egymás hátára. Ezek a gyakorlatok az írástanuláson túl egyéb nagyon hasznos tapasztalatokkal gazdagítanak mindenkit. / Finommotorika, szem- kéz koordináció, taktilis-kinesztetikus észlelés, stb./
Aztán persze vannak olyan nagyszerű kiadványok, előírt füzetek, amelyek nem csak nagy méretű betűkkel és betűelemekkel hódítanak, hanem még pauszt is csempésztek beléjük, ami még izgalmasabbá teheti a gyakorlást. Szóval a "hadonász" mellett rengeteg megoldás használható az írástanulás megtámogatására. Lehet, hogy nagyon maszatos lesz közben a gyerek, a konyha, és te magad is, de élményteli, és eredményes lesz a tanulásotok.
 A listát még hosszan lehetne folytatni, én csak néhány ötletet soroltam. Neked van még?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése